Határtalanul program – Élménybeszámoló Budapest 2022
2022. április 1-én elindultunk Budapestre, a II. János Pál Pápa Iskolaközpont által szervezett Határtalan kirándulásunkra. Reggel 6-kor indultunk, estére értünk oda az iskolához, ahol meleg pizzával, és nyitott szívvel fogadtak. A vacsora és ismerkedés után mindenki elfoglalta a szállását, majd másnap reggel 8-kor találkoztunk, és a Budai várban folytattuk az élmények gyűjtését. Itt körbejártuk a Mátyás templomot, ami lenyűgöző látvány volt, majd az előtte lévő téren csoportokba rendeződtünk, vegyesen a budapesti és gyimesfelsőloki diákok, és közös erővel megoldottunk egy nagyon ötletes kis feladatlapot. Ezután (mivel éppen nem üzemelt a beléptető kapu) ingyen csodálhattuk meg a panorámát a Halászbástyáról, ami szintén gyönyörű volt. Ekkor elsétáltunk a Szent István teremhez, ahol egy nagyon modern és érdekes bemutatót hallhattunk illetve láthattunk táblagépek és fülhallgatók segítségével. Ezután következett egy kis belvárosi séta, végigjártuk a Váci utcát, és (a fiúk nagy örömére) még vásárolgatni is jutott időnk. Majd részt vettünk a Szent István Bazilikában egy szentmisén, ezek után mindenki hazatért, a szállására.
Második nap, vasárnap elmentünk a Millenárisra, ahol megnéztük az Álmok Álmodói kiállítást, amit mindannyian nagyon élveztünk. Interaktív, érdekes és fiatalos program volt. Ezután következett a délutáni szabad program, ahol a csapat néhány tagja ellátogatott a Terror-házába, nagyon érzelemdúsan meséltek róla, illetve én és néhány barátom, a kedves házigazdáknak hála, elmentünk minigolfozni, ami szintén nagyon élvezetes és különleges élmény volt, mindkét helyre tervezünk még visszatérni.
A harmadik nap reggelén ellátogattunk a Parlamentbe, megnéztük a Szent Koronát, illetve az egyik ülésterembe is bemehettünk. Ezek után következett a fürdés, ami nagyon szórakoztatóan telt, illetve utána megnéztük a Hősök terét, ami mindig ámulatba ejtő. Ezt követte egy közös sétahajókázás, gyönyörű volt a Parlament látványa kívülről, a Dunáról, illetve ezen az estén elvittek egy utolsó közös vacsorára, majd visszatértünk a szállásainkra és összepakoltunk.
A negyedik nap iskolalátogatáson vettünk részt, reggel búcsúmisén az iskola kápolnájában, majd falat másztunk, játszottunk egy barátságos focimeccset, ezután ebédeltünk az iskola kantinjában, majd könnyek közt búcsúzkodva és a viszontlátás reményében felszálltunk a buszra, és hazaindultunk.
Biztos vagyok benne, hogy életre szóló élmény maradt ez a kirándulás mindannyiunk számára, olyannyira, hogy később a képeket és emlékvideókat visszanézve, amiket készítettünk, bőszen fogadkoztunk, hogy ha kell, azonnal visszamegyünk aluljárói énekesnek is ha kell, csak újra láthassuk egymást.
- április Gyimesi diákok